Isztriai szarvasgombászás, avagy Feri a gombászparadicsomban.

Egy hõgutás kora augusztusi estén útra keltünk a horvátországi Isztriai-félszigetre. Elsõdleges célunk a pihenés volt, de természetesen figyelembe vettük a gombászás kecsegteto lehetoségét is. Utunk elsõ része a félsziget száraz déli partján vezetett, ahol Ferenc - a szarvasgombakereso eb - a tengeri herkentyuk mellett csak néhány rõt szarvasgombát (Tuber rufum) kapart ki. Ennek oka az volt, hogy több idõt töltött a tenger titkainak kifürkészésével, mint a gombák felkutatásával a hálátlan, szúrós erdokben. Teltek a napok, és amikor kifürödtük magunkat, elindultunk a piroshúsú vagy isztriai szarvasgomba (Tuber magnatum) egyik legjobb termohelyére, a Mirna mély völgyébe. Az isztriai szarvasgomba az egyik legfinomabb és legdrágább még a szarvasgombák elõkelo társaságában is. Útközben találtunk néhány Genea és Tuber fajt, valamint csökött nyári szarvasgombát (Tuber aestivum), majd rátértünk az elso Mirna völgyi faluba vezeto útra. A közeli erdõben várt az elsõ öröm, jó néhány nagyspórás szarvasgomba (Tuber macrosporum) került elõ, majd utána néhány teljesen túlérett, elfolyósodott, használhatatlan Tuber magnatum-ot is találtunk! Amikor elindultunk, nem reméltem, hogy már augusztus elején teremhet az isztriai szarvasgomba, azt meg különösen nem, hogy találunk is. Be is néztünk a faluba valami folyékony harapnivalóért. Újabb meglepetés! Az elsõ utunkba kerülõ vendéglõ-ivó a jól hangzó TARTUF nevet viselte. Érdeklõdésünkre a gombák felõl kiderült, hogy a kocsmában - felénk nem túl sok érdeklodést mutató - iszogató szarvasgombászok is üldögéltek. Tájékozódtunk az árakról és a termésrõl, mindezt a pincérnõ tolmácsolásában. A helyi gombászok megerõsítették elsõ tapasztalatunkat, miszerint gyenge a gombák minosége, és nem bírnák ki a hazautaztatást.
Továbbállva egy magányos, elterülõ tölgy alatt gazdag és gyönyöru nyári szarvasgombafészekre leltünk, igazi "uncinátumos" illattal. Begyûjtve újabb fajunkat tovább keresgéltünk, és ha nem is gombákat, de gombászokat leltünk. Esteledett, és a hõség enyhültévei szó szerint megteltek az erdok gombászokkal. Korábban elképzelni se tudtam ilyet, de minden arra alkalmas helyen 2-3 autó állt, és minden kocsihoz minimum három kutya tartozott. Pedig nem is ez a fõszezon. Tucatjával találkoztunk a gombászokkal, akik úgy ellepték az erdõket, mint horgászok a halban gazdag víz partját. Nagy volt az élmény, ezért gyorsan szálláshelyet is kerestünk. Elõtte azonban összefutottunk egy hazafelé tartó fiatal, 12-13 évesnek látszó sráccaI. Természetesen trifflázni volt, és vele volt az elmaradhatatlan három kutya is. A fiú tetszetos öreg kapát lóbált, amit sajnos elfelejtettem lefényképezni. Unszolásunkra megmutatott egy kis darab, de egészséges magnatumot, aztán szívesen továbbállt. Másnap reggel hajnali fél 6-kor keltünk, a szürkületben még semmi sem látszott az erdóoen, de így is megelozött minket egy fanatikus helyi gombász. Bevetettük magunkat a sötét erdobe, és a szerencse nem váratott sokáig. Feri egyszer csak kirohant az erdoszélre, és már meg is volt az elso két hatalmas Tuber magnatum! A kisebbik mintegy 5 dkg-os, a másik nagyobb, 8-10 dkg-os volt, mindketto itt-ott megpuhulva. Ahogy lenni szokott, késobb már lassabban gyult a zsákmány. Az erdo keresztül-kasul volt szabdalva ösvényekkel, az ösvényeken pedig félóránként újabb és újabb gombászba és az elmaradhatatlan három kutyájába botlottunk. Amellett a nem túl nagy erdo mellett, amiben mi is gombásztunk, 11 autót számoltam meg. Ekkora konkurencia mellett megköszönhetjük a szerencsének, illetve Ferenc kutyának, hogy végül nem üres kézzel távoztunk az egyre fokozódó hoségben. 9 óra környékén a kocsik is eltünedeztek. Legvégül még kommunikációt kezdeményeztünk két fiatal nagymamával, akik szintén három kutyával kerestek, állítólag eredménytelenül. Mindenesetre szép kutyáik voltak. Hazafele megnéztük Buzetet, saját bevallása szerint a "szarvasgomba városát", ami igen szép fekvésu hely, bár undok emberek lakják. A gombász vendégszeretettel amúgy is voltak gondjaink, amit egy kényszeru kerékcserében érhettünk tetten. Ellenben szép élményként egy faluban, ahol a környékre jellemzoen igényes szõlõkultúra mellett házi bor- és pezsgõgyártás folyt, vettünk egy kis bort, kaptunk egy kis háztájit, majd rácsodálkoztunk a gazda gombászkutyáira (3 db), majd a szomszédéra (4 db), és így tovább (sok).
Ezzel véget is ért látogatásunk. Nagy élmény volt látni, a hétköznapok részét képezo mediterrán szarvasgomba kultúrát, a magyarországitól jócskán eltéro élohelyeket, a gyönyöru hegyeket-völgyeket.

(Bagi I.,megjelent a Fekete Gyémánt 3. számában, 2001-ben)